Útikalauz az Útikalauzhoz
Ez az a cikk, amit magas fokú felelõtlenség nem elolvasni.
Fokozottan érvényes ez a kijelentés a végén található ismertetõmre.
Achilles
A Galaxis útikalauz stopposoknak története mostanra már olyan bonyolulttá
lett, hogy minden elmeséléskor ellentmondok önmagamnak, és valahányszor
kijavítom magam, összezavarodok.
Az cím ötlete Innsbruckban keletkezett, Ausztriában 1971-ben, amikor
részegen hevertem egy mezõ kellõs közepén. Na nem olyan túl részegen, hanem
csak annyira, amennyire néhány Gösser után lehet az ember, amennyire két
napi éhezés után lehet egy fillér nélküli stoppos.
Egy Ken Walsh írta Európai útikalauz stopposoknak címû könyvvel utaztam, egy
igen megtépázott példánnyal, amit úgy kölcsönöztem valakitõl. Valójában még
azóta is õrzöm a könyvet, így most már ellopottnak kell, hogy minõsüljön.
Nincs már meg az Európában napi öt dollárból (ahogyan az akkor még megvolt),
mert anyagi körülményeim nem tették lehetõvé birtoklását.
Az éjszaka kezdte belepni az én kis mezõmet, és amint lassanként mellém
feküdt, azon tûnõdtem, hogy hol találhatnék Innsbrucknál valamivel olcsóbb
helyet, ahol kevesebbet kéne mozognom és nem kellene olyan dolgokat
elviselnem, mint aznap délután Innsbruckban.
Ez történt: gyalogoltam keresztül a városon egy különös cím után kutatva, és
miután teljességgel eltévedtem, megállítottam valakit egy kis útba igazítás
reményében. Ez már azért sem lehetett könnyû, mert én abszolút nem beszélek
németül, de meglepõdve fedeztem fel, hogy a páciensemmel ezen túlmenõen is
igencsak nehezen lehetett szót érteni. Fokozatosan kezdtem felismerni a
különös nehézség okát is. A férfi, akit megállítottam Innsbruckban, nem
beszélt angolul, franciául, ráadásul süketnéma is volt. Egy sor tudományos,
bocsánatkérõ kézmozdulattal kiszabadítottam magam, és egy pár perccel késõbb
megállítottam még valakit, aki szintén süketnéma volt, és akkor vettem
magamnak a söröket.
Vállalva a kockázatot visszamentem az utcára.
A harmadik süketnéma után, aki ráadásul még vak is volt, érezni kezdtem
valmi iszonyú súlyt a vállaimra nehezedni; valahányszor a fákra és az
épületekre néztem, azok fenyegetõen, sötétlõen köszöntek vissza. A kabátom
szorosan magam köré fontam, sietve végigtántorogtam az utcán hirtelen
feltámadt széltõl korbácsoltan. Belebotolva valakibe bocsánatkérésemet
hebegtem, de mivel süketnéma volt, nem értett meg. Az ég beborult. A járda
figyelmeztetõleg forogni kezdett. Ha nem vettem volna be magam egy
mellékutcába elhagyva egy hotelt, ahol egy süketnémával beszélgettem, minden
esélyem meg lett volna arra, hogy életem hátralevõ részében olyan könyveket
írjak, amilyenek Kafkát híressé és nyáladzóvá tették.
Ehelyett én elterültem egy mezõn, hosszában az én Európai útikalauz
stopposoknak címû könyvemmel, és amikor a csillagok kezdtek megjelenni az
égen, úgy éreztem, valakinek írnia kéne valamit Galaxis útikalauz
stopposoknak címmel, és akkor kilõhetném magam az ûrbe. Ezen gondolatomat
mély álomba zuhanás követte, és elfeledkeztem róla kb. hat évig.
A Cambridge egyetemre kerültem. Számos fürdõt vettem - és egy angol nyelvi
diplomát. Sokat aggódtam nõk, és amiatt, hogy mi történhetett a
kerékpárommal. Késõbb íróvá lettem, és sokmindenen dolgoztam, ami majdnem
hihetetlenül sikeressé tett, ám valójában csak arra voltak jók, hogy ne
láthassam a napfényt. Más írók érteni fogják, mire értem ezt.
A kedvenc tervem az volt, hogy valami sci-fi és komédia ötvözetet hozzak
létre, és ennek a megszállotjaként kétségbeesetté és eladósodottá lettem.
Senkit sem érdekelt, kivéve végül valakit: egy BBC rádiós producert, akit
Simon Brett-nek hívtak, és ugyanazon ötlet motiválta: a sci-fi és a komédia.
Bár Simon csak az elsõ résznél producerkedett - aztán visszavonult a
rádiótól, hogy írjon (õ készítette a Charles Paris krimiket) - sok hálával
tartozom, amiért segített. A legendás Geoffrey hozta meg végül a sikert.
Eredeti formájában a mûsor teljesen másnak készült. Akkoriban meglehetõsen
elégedetlen voltam a világgal, és hat különbözõ ötletet hoztam össze,
amelyek mindegyike a világ más módon való megsemmisülésével végzõdött, és
persze az okok is különböztek. A cím pedig így hangzott volna: "A Föld
végei".
Miközben az elsõ ötletet dolgoztam ki - melyben a Földet azon okból
semmisítik meg, hogy egy új, hiper-téri bekötõutat csináljanak -,
felismertem, hogy szükségem van valakire, aki egy másik bolygóról származik,
hogy az olvasó tudtára hozza: mi is történik, hogy az eseményeket megfelelõ
mederbe terelhessem. Ki kellett hát találnom, ki is õ, és hogy mit keres a
földön.
Úgy döntöttem, Ford Prefect-nek hívom majd. (Ez egy olyan poén volt, amit az
amerikai hallgatóság nem értett, mivel nem ismerték az igen különösképp
becézett autót, és azt gondolták, elírtam a Perfect (tökéletes) szót.) A
szövegben elmagyaráztam, hogy minimális kutatásokat végzett az idegen
karakterem, mielõtt a bolygóra érkezett, és ezt a nevet "kellõképp
feltûnésmentesnek" találta. Az uralkodó életformától alapvetõen különbözött
az övé. Mivel tetõzhetnénk be tökéletlenségét? Emlékeztem, amikor végig
stoppoltam Európát, és gyakran találtam magamat a kapott tanács vagy
információ következtében idõben és térben elveszettnek. Persze, legtöbbjük
csak mások utazási élményeirõl adott beszámolót.
Ekkor a Galaxis útikalauz stopposoknak cím elõugrott az agyam hátsó
részébõl, bárhol is rejtõzködött az eltelt idõ alatt. Ford, határoztam el,
az útikalauz adatgyûjtõ ügynökeként utazik. Amint elkezdtem összerakni
különös gondolataimat, kérlelhetetlenül körvonalazódott a történet magja,
meg persze a maradék, amire az eredeti Ford Prefect készítõje azt mondaná:
ostobaság.
A történet növekedett a maga nyakatekert módján, amit sokan meglepõdötten
sajátítanának el. A fejezetszerû írás azt jelentette, hogy mikor befejeztem
egyet, még fogalmam sem volt a következõrõl. Amikor fordulatok, változások
álltak be az eseményekben, magyarázatokat adtak az elõzményekre, amitõl én
legalább annyira meg voltam lepõdve, mint bárki más.
Azt hiszem, a BBC álláspontja a mûsorral kapcsolatban közel állhatott ahhoz,
ami Macbeth véleménye lehetett a gyilkosokról - kezdeti adósságok, aztán
lelkesedés, aztán egyre növekvõ és növekvõ figyelmeztetés a meredek
vállalkozásra, amelynek kilátástalan a vége. Geoffrey, én és a hangmérnökök
lázasan dolgoztunk a szubtrópusi stúdióban, gyakran hetekig kutatva egy
megfelelõ effektus után (és raboltuk mások stúdióidejét ezáltal), hogy
élethûvé tegyük a jeleneteket.
A sorozat költségvetése végül elérte azt az összeget, amibõl a Dallas egy
újabb percét finanszírozhatták volna. Ha nem jött volna be...
Az elsõ fejezet a BBC rádión este 10.30-kor ment, 1979 március 8-án,
szerdán, egy nagy, közönségtelen idõpontban. Denevéreknek szólt. A kutyák
talán furcsán ugattak.
Néhány hét elteltével egy vagy két levél érkezett. Tehát valaki hallotta.
Akikkel beszéltem, olyannak tûntek, mint Marvin, a paranoiás robot, akit
eredetileg egy-fejezetes poénnak készítettem, és csak Geoffrey ragaszkodása
miatt vettem elõ késõbb.
Aztán néhány kiadó is felfigyelt. Aztán szerzõdést is kötöttem egyel. Sok
késedelem és elõre kitervelt ürügyek, valamint fürdõk mögé rejtõzés után a
könyv kétharmadával elkészültem. Ekkor azt mondtam nagyon udvariasan és
kedvesen, hogy már tíz határidõt mulasztottam el, és megkértem õket arra,
hogy hagyják legalább az adott lapot végre egyszer befejeznem, mert akkor
tényleg sosem jutok ennek az átkozott dolognak a végére.
Eközben szorgalmasan próbáltam újabb részeket írni és befejezni a Dr Who
forgatókönyvét, mert amíg van egy kedvenc kis rádiósorozatod, különösképp,
ha valaki még azt is megírta, hogy hallotta, ettõl még nem biztos, hogy
ebédelsz.
Ezért többé-kevésbé ilyen volt a helyzet, amikor a Galaxis útikalauz
stopposoknak megjelent 1979 szeptemberében, és ezt tudatta a vasárnapi Times
besztszeller listájának elsõ helye is, ahol mindjárt ott is maradt. Valaki
tényleg hallotta.
Ekkor kezdtek a dolgok bonyolulttá válni, és errõl tettem említést az elsõ
mondataimban. Az útikalauz sok formában jelent meg - könyvként, rádió-,
televíziósorozatként, lemezeken és hamarosan film készült belõle, persze
mindig más-más szöveggel, amitõl még a legfanatikusabb hívõk is
összezavarodtak.
Tehát itt volt egy csomó különféle verzió - nem számítva a színházi
alkalmazásokat, amik tovább bonyolítják a helyzetet.
A rádiósorozat elsõ része hat mûsorból állt, illetve "illesztésekbõl" - mert
így hívták õket. Illesztés 1-tõl 6-ig. Egyszerû. Késõbb, ugyanabban az évben
még egy részt rögzített a rádió, ami a karácsonyi részként vált ismertté. Ez
a mûsor karácsonyhoz kapcsolódó dolgokat tartalmazott. Azért hívták
Karácsonyi résznek, mert december 24-én adták, ami nem karácsony napja.
Ezután elszabadult a pokol.
1979 õszén, az elsõ Stoppos könyv kiadásakor a cím Galaxis útikalauz
stopposoknak volt. Lényegében az elsõ négy rádiós rész kiterjesztéseképp
jött létre, és néhány karakter teljesen másképp viselkedett, mások ugyanúgy
viselkedtek, ám másféle idíttatásból, ami lényegében ugyanazt eredményezte
anélkül, hogy a dialógusokat újra kellett volna írni.
Hozzávetõlegesen ekkor egy dupla lemez jelent meg, ami ezzel ellentétesen a
négy rádiós részen alapult.
Nem azok a felvételek voltak, melyeket eredetileg a rádiónál rögzítettünk,
hanem teljesen új felvételek, lényegében azonos szöveggel. Ez azért volt,
mert amely felvételek a rádióban leadható minõségûek voltak, azok a
kereskedelemben eladhatatlanok lettek volna.
1980 januárjában öt új Galaxis útikalauz stopposoknak rész ment le a
rádióban egy hét alatt, tizenkettõre emelve a részek számát. 1980 õszén, a
második Galaxis útikalauz stopposoknak könyv is megjelent Angliában, amikor
az elsõt Amerikában adták ki. Gondosan át volt dolgozva, újra volt írva, és
tartalmazta a 7-12. részeket, valamint az 5., 6. részt is (ebben a
sorrendben). Ebbõl egyenesen következett az új cím, az Étterem a világ
végén, mivel a Galaxis útikalauz stopposoknak sorozat 5. részében szerepelt
a Tejesút étterem, aminek ez volt a másik neve.
Hozzávetõlegesen ekkor egy második lemez jelent meg, amely a nehezen újraírt
és kiterjesztett verziót hozta az 5. és 6. résszel. A lemez címe is ez lett:
Étterem a világ végén.
Eközben egy hat részes televíziósorozat készült a BBC által Galaxis
útikalauz stopposoknak címmel 1981 januárjában. Ez többé-kevésbé az elsõ hat
rádiós részen alapult. Más szavakkal tartalmazta a Galaxis útikalauz
stopposoknak nagy részét és az Étterem a világ végén második felét. Vagyis
követte az alap struktúráját a rádiósorozatnak, ellentétben a könyvekkel,
amik nem.
1982 januárjában kiadták az Étterem a világ végén-t Amerikában.
1982 nyarán a harmadik Stoppos könyv jelent meg mind az Egyesült Államokban,
mind Angliában. Címe: Az élet, a világmindenség meg minden.
Ez mindenen alapult, ami addig megjelent. Bár igazából ellentmondott a
rádiósorozat 7-12. részének. Ezen részeit a Galaxis útikalauz stopposoknak
már tartalmazta más formában Az élet, a világmindenség meg minden.
Ekkor utaztam Amerikába, hogy filmátiratot készítsek, aminek az akkor
meglévõ dolgokhoz nem sok köze volt, és mivel a filmet késleltették (ígéret
szerint röviddel az Utolsó ütõkártya elõtt kezdik majd forgatni), megírtam a
negyedik és egyben befejezõ kötetét a trilógiának Viszlát és kösz a halakat
címmel. 1984 õszén került kiadásra ellentmondva minden addig megjelentnek,
beleértve önmagát is.
Gyakran kérdezik, hogyan lehet az adott körülmények között legjobban
elhagyni a bolygót. Hát tudják meg...
Hogyan hagyd el a bolygót?
1. Hívd fel a NASA-t! A számuk: (731) 483-3111. Mondd el nekik, hogy sürgõs
mehetnéked van!
2. Ha nem támogatnak ebben, ha van, hívd fel egy barátod a Fehér Házban -
(202) 456-1414 -, hogy bírja õket jobb belátásra.
3. Ha nincs ott barátod, hívd a Kremlint (kérdezd a külföldi szolgálatot a
0107-095-295-9051-en), ha nekik sincs barátjuk (legalábbis olyan, akivel
szóba állnának), de van befolyásuk, még van esélyed.
4. Ha mégsem sikerülne, a pápa adhat útmutatást. A száma: 011-39-6-6982, az
õ kapcsolatai csalhatatlanok.
5. Ha semmi sem jön össze, ints le egy repülõ csészealjat, és magyarázd el,
hogy menekülsz a telefonszámlád elõl.
Douglas Adams
Los Angeles, 1983 és London, 1985
----------------------------------------------------------------------
És van valami, amirõl nem szabad megfeletkezni!
Ahogyan azt egy Galla Miklósnak írott levelemben is leszögeztem:
"Talán hallottál már a Galaxis trilógiáról. Magyarországon sokan vannak,
akik tudják, hogy három részes. Néhányan sejtik, hogy négy. Nekem meg megvan
az ötödik is. Ám most, itt, az én kis jól félretájékoztatott
mindennapjaimban nekiestem a negyedik résznek. A harmadikat annak idején
valaki lefordította, így én abbahagytam."
Hát, kérem alássan elkészültem. A szerzõi jogdíjak végleges tisztázása után
kiadásra kerülnek az elkészült fordítások. Talán mire az újságba kerül ez a
cikk, már megrendelhetõ lesz:
A lélek hosszú, sötét uzsonnaideje (Már elkészült, a Dirk Gently könyvek
második része ez)
Viszlát, és kösz a halakat (Már elkészült, a galaxis-trilógia 4. része)
Jobbára ártalmatlan (Az újságba kerülés idõpontjára nagy valószínûséggel
kész lesz, a galaxis-trilógia befejezõ része)
És még valami, szintén Douglas Adams-tõl: Utolsó esélyünk feleszmélni. Ezt
Mark Carwardinnal egyetemben írták, és talán közlök majd errõl is egy kisebb
ismertetõt a késõbbiekben. Ez a könyv félig kihalt állatfajok humoros
hangvételû felkutatásáról szól. Nem Sci-fi paródia tehát. Más.
Douglas szélesebb körû megismertetésén fáradozom. Legutóbb Londonban
jártamkor sikerült minden könyvéhez hozzájutnom. Sajnos, nem mindegyik
lefordítható, hiszen a Liff értelme és a Liff mélyebb értelme c. könyvei
csak angol nyelven felfogható, szóviccgyûjtemények. Amennyiben pedig
elkészül a Dirk Gently sorozat újabb része, az elsõk között leszek, akik
megszerzik, és a jogok ismételt tisztázása után az addigra már jól
megismertetett stílusomban tolmácsolom majd.
Ha valakit valami érdekel a témával kapcsolatban, esetleg attól tart, hogy
nem juthat majd hozzá a könyvekhez, megírom a címem, ahol akár elõ is
jegyezheti a teljes sorozatot.
íme: Achilles Dent
7617 Pécs, Pf. 36
Kösz a türelmet srácok, tényleg azon vagyok, hogy mielõbb jó kis
szórakoztató - egyben elgondolkodtató - fordításokkal szolgáljak.
Achilles
